Skip to main content

Édes tököspita (Κολοκυθόπιτα)

Hozzávalók

1/2 kg réteslap
1 kg édes tök
1 leveseskanál fahéjpor
1 csésze mazsola
1 1/4 csésze cukor
1/2 kiskanál szegfűszegpor
4 lk + 1/2 csésze olvasztott vaj
2 kis görögkávéscsésze puha rízs

Elkészítés

Elkészítjük a réteslapokat.

Amíg a réteslapok pihennek vagy kiengednek ha fagyasztottat vettünk, elkészítjük a tölteléket, a következő módon. Megmossuk a tököt, lehámozzuk, nagyobb darabokra vágjuk és kevés vízzel együtt feltesszük főni addig amíg a darabok teljesen szétfőnek. Hozzáadjuk a fahéjat, a cukrot, a mazsolát, a vajat és a szegfűszeget majd jól összekavarjuk, hagyjuk egyet rottyanni és ekkor beleöntjük a rízset is. Nagyon alacsony hőfokon pároljuk amíg a rízs is megduzzad.

Egy tepsit kivajazunk majd lefektetjük az első réteslapot. Ezt megkenegetjük bőven az olvasztott vajjal és ráfektetjük a következõ lapot, ezt addig folytatva amíg a fél adag réteslap elfogy. Erre rafektetjük egyenletesen elsimítva a tölteléket. Ezt beborítjuk a következõ adag réteslappal, az előbbiekben leírt módon megkenegetve az egymáshoz érő felső felületeket. Aki szereti ha szép színe van, megkenheti a felső megvajazott réteget vízzel hígitott tojásfehérjével, vagy csak egyszerűen megspriccolhatja kevés vízzel.

Ezután a szeleteket jelző csík mentén bevágjuk a tésztát majd előmelegített, közepes sütõben szép pirosra sütjük.

Tipp: jó ha a legalsó létrafokon sütjük hogy az alsó lap is jól átsüljön és szép piros legyen.

Comments

Popular posts from this blog

Bujurdi (Μπουγιουρντί)

Apu és a babgulyás A mai babgulyás mellé, amit mindig szigorúan görögösen készítek, ami elsősorban azt jelenti, húsmentesen, készítettem kiegészítésképpen egy bujurdit . A bujurdi többféle lehet, a legismertebb  a paprika és feta sütőben. Leírom azt a változatot, amit mi nagyon szeretünk és bármilyen hamar összecsapott ebéd méltó kiegészítése (már ha éppen akadnak otthon hozzávaló alapanyagok).

Apróhal sütőben (Γαύρος)

Hihetetlennek tűnik, hogy a gavros-ról eddig nem írtam bejegyzést, de nem találok semmit, így valószínűleg annyira "mezei" dolognak tekintettem, hogy meg sem említettem.. A "gavros" a legfogyasztottabb apró-halfajta a "maridaki"-val együtt. Kis méretű, keskeny halacska, a nagyok elérhetik egy női tenyér hosszát és jó kövérek. Elkészítésük nagyon egyszerű és nagyon sokszor kerül nálunk is asztalra. Mi legjobban sütőben szeretjük, habár lisztbe forgatva és olívaolajban kisütve sem rossz..

Paradicsomos óriásbab sütőben (Γίγαντες στο φούρνο)

Ma nekünk, felnőtteknek, ez volt az ebéd. Nagyon finomra sikerült. Ez egy olyan étel, amit bátran lehet nyaranta rendelni a tavernákban, mert majdnem mindenhol állandóan szerepel a menün. De a görögök előszeretettel készítik otthon is. Olyan étel mely rendkívül ízletes ha jól van elkészítve és egészséges. Egy görög asztalra mindig feta sajt is kerül mellé és akik szeretik, azoknál hagyma. Hozzávalók: 1/2 kg óriásbab 1 nagy hagyma 1 csésze olívaolaj (legalább) 1 konzerv paradicsom (400 gr) vagy érett, leves turmixolt paradicsom zeller és petrezselyemzöld tetszőleges mennyiségben Elkészítés: 1. A babot beáztatjuk éjszakára, majd addig főzzük sós vízben amíg megpuhul. Én a főzőlevébe szoktam babérlevelet is tenni. Miután megpuhult (de nem főtt szét!!),  leszűrjük és a babszemeket beöntjük egy tepsibe. 2. A hagymát apróra vágjuk és a fél pohár olajjal üvegesre pirítjuk, majd ráöntjük a paradicsomlevet vagy az összeturmixolt paradicsomot és összerotyogtatjuk. Az időközben...