Skip to main content

Posts

Showing posts with the label hús-bárány

HÚSVÉT 2012-báránymaradék

Általában így szoktunk járni, aznap, mikor bárányt sütünk, annyira megtelünk a szagokkal meg a bárány elkészültéig befalt apró falatokkal, hogy alig eszünk valamit a bárányból. Nekem kimondottan úgy ízlik, hogy csipegetem le a nyársról a húst, ahogy forog és közben szétégetem az ujjaim vele:). Mire asztalhoz kerülünk, tele vagyunk. A bárányhús annyira zsíros, hogy annak ellenére, hogy a zsír nagyrésze kicsöpög sülés közben, nem lehet sokat enni belőle egyszerre. Általában szombaton nem is szoktunk olajos ételeket fogyasztani, hogy a vasárnapi báránysült ne emelje az egekbe, az amúgy is a kelleténél magasabb koleszterinszintünket.  Egy szó mint száz: jó nagy teli tál báránysültet hoztunk haza. Tegnap már semmi kedvem nem volt foglalkozni vele, mert tudtam, órákat kell piszmogni az elrendezésével, így csak becsaptam a hűtőbe.

HÚSVÉT 2012 - báránysütés

Ahogy az előbbi  bejegyzésemben írtam, Nagyszombaton, még a feltámadási mise előtt, melyre mindannyian elmentünk, elszaladtunk barátainkhoz, hogy segítsünk kicsit a vasárnapi báránysütés előkészületeiben.  Figyelem!   A következőkben fázisfotók lesznek, melyeken bemutatom a bárány előkészítését. Aki nem bírja a  natúr húsos képeket, vagy sajnálja az  étkezés céljából levágott állatokat, az itt zárja le kérem a bejegyzést. A báránysütés bizony nem egy egyszerű dolog. Már maga a megfelelő hús beszerzéséhez is leleményesség kell, mert ilyenkor sokszor megtörtént már, mióta itt élek, hogy húsokat "átneveztek": pl. bolgár bárányokat görögként adtak el, vagy alacsonyabb minőségű húsokat adtak el drágábban, mint amennyiért  azokat kellett volna, de egyéb ravasz visszaélések is előfordultak időnként. Nagyon sokan vásárolnak ilyenkor a Varvakio Agora -n, Athénnak a központi húspiacán, de aki odafigyel az étkezésére, az inkább...

Belsőségkorcsolyák húsvétra (Γαρδουμπάκια)

Hozzávalók: 1 báránybelsőség: belek máj (ha a májat nem használjuk fel az együtt kötésre, "könnyebb" lesz az étel) tüdő szív has (elhagyható) 4-5 friss hagyma 1 marék friss ánizs oregano 2-3 friss paradicsom apróra vágva (elhagyható) só, bors olívaolaj Elkészítés: 1. A hasfalat kifordítjuk, jól átmossuk, leforrázzuk és lekaparjuk a "bundás" részét. Ecetes vízben picit megáztatjuk majd hosszúkás darabokra vágjuk. Előkészítjük a többi belsőséget a magiritszánál leírt módon, de nem apróra vágjuk hanem hosszúkás darabokra (ujj hossz). 2. A belsőségdarabokat vagy egyenként (ekkor a májat is fel lehet használni) vagy egy-egy darabot mindegyikből és együtt, körülcsavarjuk szorosan egy réteg béllel, majd a közepén 3-4szer áttekerjük hogy ne tekeredjen le a bél az ételdarabokról. 3. Tepsibe egymás mellé helyezzük az íjmódon előkészített belsőségdarabokat, leöntjük egyenletesen a pirított hagymával, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk az apróra vágott par...

Kecske v. bárány zöldségesen (Φρικασέ)

Hozzávalók: 12 bárányborda 1/4 csésze olívaolaj 2 közepes hagyma apróra vágva 2-3 zöld hagyma apróra vágva 4-5 cikk fokhagyma apróra vágva 2 babérlevél só, bors 1 nagy zöldsaláta csíkokra vágva 1/4 csésze vadmenta morzsolva 1/4 csésze petrezselyemzöld apróra vágva 2 tojás 1 nagyobb citrom leve 3 csésze forró víz vagy húslé Elkészítés: 1. A forró olajban gyorsan megpirítjuk a bordák mindkét oldalát majd az olajat leitatjuk róluk, félretesszük. 2. A visszamaradt olajban megfuttatjuk a hagymát, mikor kész egy percre rátesszük a fokhagymát is. Hozzáadjuk a félretett, megpirított bordákat, babérlevelet, hozzáöntjük a vizet vagy húslevet. Sózzuk, borsozzuk majd lefedve, lassú tüzön megpuhítjuk a húst (1 1/2 óra vagy fél óra kuktában). 3. Mikor a hús megpuhult, hozzáadjuk a fűszereket és a salátát, majd összefőzzük őket amíg megpuhul a saláta is. 4. A tojásból és a citromból elkészítjük a citromos-tojásos öntetet, majd óvatosan, a hőmérsékletkiegyenlítés elvét alkalmaz...