Skip to main content

Posts

Showing posts with the label ünnepi asztal

3 napos Húshagyó Hétfői ünnepi kajalista 2011

Előrehozom a tavalyi postomat, hisz hétfőn megint Húshagyó Hétfő . Sajnos most először, mióta ide kiköltöztünk, nem fognak jönni a barátnőmék Athénból, hogy együtt töltsük el ezt az ünnepnapot. Egyedül nem leszünk ugyan, de megszakad egy hagyománnyá nőtt szokásvonal.. Következzenek a tavalyi kajáim, innen fogok megint előre tervezni, habár most nem lesz ilyen ünneplés. Sajnos esőt és havat mondanak, így talán még a hagyományos sárkányrepítést sem tudjuk megejteni. *********************************************** 2011-március-8 Hétfői böjtös ünnepi asztal  Ez egy 3 napos ünnep Görögországban, melyről főleg a hétfői nagy zaba-parti jut mindenkinek eszébe és persze a hétfői, hagyományos sárkányrepítés, melyről írtam már többször a görög tematikus blogomban. Valóban a Húshagyó Hétfői kajákról is volt itt már szó, de egy blogban úgy illik, az aktuális eseményeket örökítsük meg, ezért most leírom a 3 napos ünnep kajaprogramját. Megjegyzem, hogy teljesen másképpen festene a ...

Március 25-i étkek

Március 25 a görögök legnagyobb nemzeti ünnepe, a török alól való felszabadulási mozgalomra emlékeznek mindenhol az országban, ünnepélyekkel, felvonulásokkal. Ugyanakkor erre a napra esik az " Evaggelismos "-nak nevezett egyházi ünnep is, ilyenkor a legtöbb családban tőkehalat ebédelnek (már ahol még tartják a hagyományos szokásokat). Számomra a hagyományok életben tartása úgy a magyar mint görög oldalon, egy játékkal egybekötött fontos dolog, ezért ha nem alakul éppen másképpen a programunk, ezen a napon is igyekszem megfelelni az elvárásoknak:)