Skip to main content

Posts

Showing posts with the label articsóka

Árticsóka omlett

Ennek a finom tojásrántottának a  receptjét már egyszer leírtam, de most kevés változtatással készült, ezért most megint felkerül. Nem nagy dolog, az érdekessége, hogy sütőben sütöm és bébi articsókákat teszek bele, amiket konzervben vásárolok. Kevés parmezánsajt csak feldobja.

Articsóka (Αγγινάρα) ..és hogyan állunk a terméssel?

Itt az articsóka ideje. Tudom, tavaly is írtam róla, de mivel ez nem egy kimondott receptesblog, hanem inkább egy háztartással kapcsolatos blog, amiben sokszor keresgélem elmúlt hónapok eseményeit, hát megint írok róla. Annál is inkább, mert a jól bevált receptemen kicsit változtattam. Kezdem inkább azzal, hogy a kertünk végre 6 év után kezdi meghozni gyümölcseit:) Mikor az elején a férjem nekifogott a kert ilyenfajta kialakításának, én nem nagyon értettem vele egyet és morogtam, majd nem foglalkoztam az egésszel. A veszekedést elkerülendő kialakult egy olyan rutin, melynek fő irányvonala szerint férjem foglalkozik a kert nagyobb részével, a nehezebb munkát igénylő fejezetekkel és a fákkal, én pedig piszmoghatok pár virágágyással.

Articsóka (Αγκινάρες)

Nemrég leszüreteltük az articsókánkat, sajnálom, hogy a bokrot nem fényképeztem le. A mi kertünkben nincs sok zöldség, hogy miért, ennek kifejtésébe nem megyek bele, elég az hozzá, hogy az articsókát is elleneztem anno, ezelőtt 2 évvel, amikor a férjem először elültette. Aztán mikor láttam milyen díszes bokor lett belőle, mely azon kívül, hogy finom termését az asztalunkra teszi, díszíti is a kertem-beadtam derekam. Így az idén már több tövet ültettünk.

Articsókás omlett (Ομελέτα με αγκινάρες)

Articsókából (artichoke) eddig csak a blogban szereplő 2 receptet készítettem, főleg a la polita-nak nevezett ételt, amit nagyon szeretünk. Most nemrég valahol megakadt a szemem egy articsókás rántotta recepten és kevés változtatással elkészítettem. Az eredeti recept Tinos szigetéről származik, Christoforos Peskia séf fakanala alól. Most nem fagyasztottat használtam fel, sajátom a kertből már rég nincsen, így beszereztem egy articsóka konzervet, amiben a növényszívek nem olajban, hanem savanyított lében voltak eltéve. Kb. 8-9 darab volt a konzervben (250 gr-s konzerv), ebből is érzékelhető, hogy bébi articsókákról van szó.