Skip to main content

Posts

Showing posts from September, 2012

Padlizsános csirke (Κοτόπουλο με μελιτζάνες)

Görögországban a húst mindenféle zöldséggel párosítják, az általam egyik legkedveltebb a padlizsános párosítás, ebből is a paradicsomos. Leginkább a marhahúst szokták így készíteni, de a csirke is remekül talál hozzá. Az eredeti elkészítési mód szerint a padlizsánt bő olívaolajban ki kell sütni, majd utána összerotyogtatni a már kész hússal. Általában így is készítem és imádom. Mivel azonban én is, mint annyian, folyamatosan próbálok itt-ott lefaragni a kalóriaértékből, gondoltam kipróbálom másképpen. Így is finom, de a klasszikus elkészítési mód az igazi:) Már írtam erről a receptről ITT   és ITT , mindkét alkalommal marhahúsból készült. Így hát túl sokat nem kell most magyarázkodnom, jöhetnek a képek.

Aszalt füge..bukta:)

No kéremszépen, hát legyünk őszinték. Mivel ez az én háztartási naplóm és nem törekszem sem Michelin (jól írom?..) csillagokra mint chef:), sem Golden Blog elsőségre, hát tessék, szépen beismerem, én is szoktam nagyokat..buktázni:) Kacagni jó és egészséges, hát tessék, tartsatok velem:) Szóval ahogyan írtam az előbbi fügés post-ban, szépen összeszedtem egy halom fügét, melyekből az első 3 kg-t elrendeztem annak rendje és módja szerint tepsikben, hadd aszalódjanak. Egészben is, de kinyitva is lepakoltam őket, mert kétféleképpen szerettem volna őket télire elrakni. No de ember tervez, Isten végez ugyebár.

Augusztusi fesztivál és önkéntes kaja-estek

Mint minden görög vidéken, nálunk is az augusztus az abszolút főszezon, nemcsak a turizmus szempontjából, hanem a kulturális események szempontjából is. Ami a turizmust illeti, az idén még inkább a belföldiekre korlátozódott. A külföldi turisták száma eddig is elenyésző volt, de az idén ha megláttunk egy-egy idegen kocsit, még mi is megfordultunk utána. De nem erről akarok írni, hanem a fesztiválról. 

Fügelekvár (Μαρμελάδα σύκο)

No itt az első aktuális beírás. Az utóbbi időben gyűjtögető életmódot folytatok:) Begyűjtök és elteszek:) Sajnos fügefa nincs a kertben és az udvaron. Férjem-uram semmiképpen nem akart, mert hogy olyan erősek a gyökerei, hogy később csak gondot okoznának a kertben vagy akár a ház alapjainál. Ugyanilyen okból nincsen eperfánk. Mindkettő miatt mindig szomorú vagyok, mikor eszembe jut, mert ez a két legnagyobb természetes árnyékot nyújtó nemesített fa Görögországban és annyira szerettem volna velük beárnyékolni a kertet. De végülis ami fa-dolog, azt ráhagyom, így fügefa nincs. Van viszont a környéken dögivel, úton útfélen. Nem mindegyiken van jó vagy bő gyümölcstermés, de sokszor kisebb nyeszlett fákon meglepően sok és jó minőségű füge terem. 

Szingli kaják

Mielőtt nekiállnék aktuális bejegyzéseknek, muszáj beszámolnom nagy vonalakban a nyárról. Nyáron nemigen szoktam blogolni, ezt tudják, akik fanatikusan olvasnak:)) Nem jön na, van más tevékenység. Aztán ahogy elkezdődik az iskola és a napi rutin, lassan lassan megint kedvet kapok hozzá. Minden évben nyáron úgy érzem, többet nem fogok blogolni, aztán ősszel belevágok. De hogy kajáról is essen szó:)..a nyáron 20 napig csak magamról kellett gondoskodom. Erre az időszakra úgy készültem, hogy jaj be jó, majd salátákon élek és szépen leadok 1-2 kilót. Aztán kiderült, hogy magamra is főzök:) Nem hittem volna:) No nem komplikált dolgokat, de egy biztos, ha kimarad a déli-délutáni főtt vagy salátás ebédem, akkor a gyomrom valahogy nem érzi jól magát. Nem tudnék szendvicseken élni. Így hát gyorsan jöjjenek a képek a szingli időszakomból: