Skip to main content

Posts

Showing posts from November, 2014

Töltött padlizsánszeletek sütőben (Μελιτζάνες παπουτσάκια)

Erről az ételről már írtam ebben a bejegyzésben .  Ez alkalommal eredeti formájában készítettem el, vagyis bárányhússal. Az étel török eredetű és ott bárányhússal készítették.Aztán valószínűleg a könnyebb és gyorsabb elkészítés miatt, Görögországban áttértek a darált húsos változatra. Elég sok munkával járó étel, de aki szereti a keleties ízeket és a bárányhúst, azt az eredmény kárpótolja a fáradtságért :) Az étel elkészítése tulajdonképpen három fázisból áll. Az első fázisban előkészítjük a padlizsánokat. A hagyományos elkészítési mód abból áll, hogy a padlizsánszeleteket olajban elősütjük. Én ez alkalommal változtattam ezen és kipróbáltam egy könnyebb verziót, ami azt jelenti, hogy a padlizsánszeleteket a sütőben sütöttem elő, nagyon kevés olaj felhasználásával. Így a végeredmény könnyebben emészthető lett és nem utolsósorban jóval kevesebb olívaolajat használtam el. A második fázis a hús előkészítése. Ez abból áll, hogy a bárányhúst egy finom paradicsomos lében puhára fő

Sós sütőtökpita

Már többször készítettem és többször beírtam a blogba is, de valahogy ez még jobbnak tűnik, mint az eddigiek, így hát überelem az eddigi postjaimat :) A nagyon részletes leírás képekkel ebben a postban olvasható, most csak pár képet teszek fel és a kicsit változtatott töltelék összetevőit és elkészítési módját. A lapokat magam nyújtottam mint mindig a pitalapok készítésénél leírt módon .

Töltött cukkinik citromosan (hagyományos és paleo változat)

A citromosan behabart, darált húsos töltelékkel töltött cukkinik egy nagy klasszikus Görögországban. Általában hosszúkás, közepesen vastag cukkinikből készül, amiket egyforma magas darabokra vágnak, majd a belüket kivájják és megtöltik. Én most kerek cukkinikkel készítettem, de az a véleményem, hogy sokkal jobb a hosszúkásból készíteni, mert jobban be lehet passzítani a fazékba. A főzésemről videót is készítettem, egyedül, segítség nélkül, ezért nem olyan amilyen egy profi főzős videó, de a lényeg látszik.  Kétféle tölteléket készítettem, 1/2 kg darált húsból, az egyik a hagyományos rizses, a másik a paleo, vagyis a rizs és lisztmentes. 5-6 nagy kerek cukkinihez elég 250 gr marhahús.