Skip to main content

Posts

Showing posts from November, 2006

OUZO

Kizárólag Görögországé az ouzo 2006. október 26. Görögország az Európai Unióval folytatott tárgyalásokat követően elnyerte a jogot, hogy ánizsízesítésű aperitifét, az ouzót ezentúl kizárólag görög termékként ismerjék szerte a világon. Több szőlőből és mazsolából kézsült ital földrajzi védelemben részesül az EU-ban - emlékeztetett a görög mezőgazdasági minisztérium. Így a közösség korábban ilyen védelemben részesítette a francia Cognac és Champagne vidékéről származó nedűket vagy az olasz gorgonzola és parmezán sajtokat. Nehéz tárgyalások után a miniszter elérte, hogy az ouzo, tsipouro és tsikoudia görög italokat földrajzilag védettként vegyék nyilvántartásba - áll a tárca közleményében, melyet a mezőgazdasági miniszterek luxemburgi találkozója után adtak ki. Egy miniszteri tisztviselő kiemelte: ez azt jelenti, hogy Görögországon kívül senki sem állíthat elő ouzót, illetve senki sem nevezheti így termékét.  "Csak Görögország állíthat elő ouzót és használhatja az elne