Skip to main content

Posts

Showing posts with the label káposzta

Kolozsvári rakott káposzta görögösen (Παστίτσιο από λάχανο-ουγγρική κουζίνα)

Ez egy nagyon jellegzetes erdélyi étel, melyet némely helyen kolozsvári káposztaként, néhol erdélyi rakott káposztaként ismernek. A lényege és jellegzetessége a savanyú káposzta, disznópörkölt és tejföl. Én most ezt az ételt görögösítettem, vagyis az itt fellelhető és általában használt alapanyagokból készítettem. Készíthettem volna úgy is, ahogyan mi otthon Erdélyben, de... a savanyú káposztát rajtam kívül senki nem eszi, pedig lehet kapni Athén központjában, de akár én is savanyíthatnám. Tejfölt is lehet kapni a nagyobb bevásárlóközpontokban, de azt sem szereti senki rajtam kívül. A disznópörköltet szeretik, viszont ma a gyerek ételével akartam párosítani, ami darált húsos tészta volt, így darált hús került bele, kicsit másképpen elkészítve, mint ahogyan általában szoktam. Eleinte több tálat előszedtem, de végül egy magas, 20 cm átmérőjű jénai tálban sütöttem meg. Nem mondom, hogy nem babráltam vele órákig, de nagyon élveztem. Olyan rég nem készítette...

Tonhalas káposztasaláta (Λαχανοσαλάτα με τόνο)

Ma az egyik kedvenc túlélő kajámat akarom leírni, igaz ennek lassan lejár az ideje. A káposztát mindig ősztől tavaszig fogyasztjuk, akkor a legjobb. Már ez az utolsó káposzta is olyan volt, aminek a levelei nem tapadtak elég szorosan egymáshoz, így inkább töltött-káposztának való volt, mint friss salátának. Töltött káposztának mindig a puhább káposztát választom, mert annak a leveleit majd főzés után könnyebben el lehet egymástól különíteni, mint a kemény, feszes káposztafej leveleit. Ez utóbbiból készül ez a remek saláta, amit annyiféleképpen lehet variálni, amennyiféleképpen akarjuk, illetve annak függvényében, éppen mi van otthon.

Káposztás pogácsa

Nagyon ideje volt egy fúziós receptnek. A pogácsát imádom. Mégis ritkán készítek, mert hizlal:) Ugyanis nem bírom megállni, hogy ne egyem folyton, főleg frissiben.. Most véletlenül mégis olyan receptbe botlottam aminek nem tudtam ellenállni, hisz a dinsztelt káposztát talán még a pogácsánál is jobban imádom! Jöjjön hát az én receptem hozzá:

Káposztás kocka (Ταλιατέλες με λάχανο)

Mit kereshet ez a kaja a görög konyhablogomban? Egyrészt ilyen is készül nagyon ritkán nálunk, másrészt itt is ismerik, csak kicsit másként ízesítve és rizzsel variálva, nem laskával. Nekem a magyar változat jobban bejön és mivel most csak magamnak készítettem, ezért a klasszikus, egyszerű módon készült, ahogyan Édesanyám is megfőzte annak idején. Csak most le kellett magam állítsam 2 tányér behappolása után, míg régen akár 3-4 tényárral is megehettem, nem látszott meg rajtam.