A tavaly is készült , jóval nagyobb mennyiségből. Az idén nem sikerült magam szednem a szomszédnő fájáról, az ok állítólag az volt, hogy a nagy létrájuk másik telken van, messze innen, aztán ki tudja.. Ők maguk hoztak nekem egy ládácskával, amiben azonban sok olyan volt, mely aszaláson kívül másra nem volt jó. Így a lekvárnak való füge 2.500 gr-nyi volt. A tavalyhoz képest elég nagy változás volt az összetevőket illetően, ugyanis az idén egyáltalán nem tettem hozzá cukrot, minek, hisz a füge az egyik legédesebb gyümölcs, semmi szükség még pluszban cukrozni. A tavalyi mennyiségben nekem kicsit túl sok volt a szegfűszeg, így az idén abból is kevesebb lett.
Napsütéses utazás a konyha és a mediterrán étrend körül.