Skip to main content

Aszalt füge..bukta:)

No kéremszépen, hát legyünk őszinték. Mivel ez az én háztartási naplóm és nem törekszem sem Michelin (jól írom?..) csillagokra mint chef:), sem Golden Blog elsőségre, hát tessék, szépen beismerem, én is szoktam nagyokat..buktázni:) Kacagni jó és egészséges, hát tessék, tartsatok velem:)

Szóval ahogyan írtam az előbbi fügés post-ban, szépen összeszedtem egy halom fügét, melyekből az első 3 kg-t elrendeztem annak rendje és módja szerint tepsikben, hadd aszalódjanak. Egészben is, de kinyitva is lepakoltam őket, mert kétféleképpen szerettem volna őket télire elrakni. No de ember tervez, Isten végez ugyebár.
Habár mea culpa, hiszen hallottam az időjárás előrejelzést és figyelmen kívül hagytam. Pedig jól tudom, az első esők Evián mindig legalább 4-5 napot tartanak. Éppen elegendő idő ahhoz, hogy a napra kikerülni nem tudó gyümölcs elkezdjen erjedni, rothadni és penészedni. Bármit csinálj vele. Illetve nem, lehet megmenthettem volna ha a lakásba kerülésük után becsapom a lerbe egy napig 50 fokon szikkadni, de én reménykedtem, hogy másnap majd kisüt a napocska. Hát napocska nem lett, a gyümölcs megtelt bogárral, nem lehetett lerbe tenni. Mindenesetre átéreztem azt, milyen lehet termesztőnek lenni és a időjárás kénye kedvétől függni. Hát jövőben semmiképpen nem szabad ezekkel a munkákkal becsúsznom a szeptemberbe, vagy ha igen, oda kell figyelni az időjárás előrejelzésre. Ez is milyen finom lekvár lehetett volna, most meg a komposztomat gazdagítja.
Jöjjenek a képek az első, napos napon történő munkálatokról:

Bizony ez a mennyiség rám rothadt..

Ebből aszalt füge piták lettek volna

Jól kezdődött

Szépen aszalódtak

Sütötte őket a napocska

Nagyon ígéretesnek néztek ki

..aztán beütött a ménykő, de majdnem szó szerint.
Sebaj, egészség legyen és jövőre megint nekifutok!


Comments

duende said…
Mélyen átérzem a helyzetet! :) Egyszer én 2 kg vargányát dobtam így szemétbe... gondolhatod!
Még igen kezdő háziasszony voltam, és sütőben akartam aszalni. Nem jött össze. Annyira sajnáltam azt a sok finom gombát, mint most Te ezt a sok finom fügét.
Györgyi said…
Azt hiszem én most fogok így járni a paradicsomokkal. Mára még napos időt jósoltak , de nem láttuk sajnos, csak a felhőket.

Popular posts from this blog

Fügelekvár (Μαρμελάδα σύκο)

No itt az első aktuális beírás. Az utóbbi időben gyűjtögető életmódot folytatok:) Begyűjtök és elteszek:) Sajnos fügefa nincs a kertben és az udvaron. Férjem-uram semmiképpen nem akart, mert hogy olyan erősek a gyökerei, hogy később csak gondot okoznának a kertben vagy akár a ház alapjainál. Ugyanilyen okból nincsen eperfánk. Mindkettő miatt mindig szomorú vagyok, mikor eszembe jut, mert ez a két legnagyobb természetes árnyékot nyújtó nemesített fa Görögországban és annyira szerettem volna velük beárnyékolni a kertet. De végülis ami fa-dolog, azt ráhagyom, így fügefa nincs. Van viszont a környéken dögivel, úton útfélen. Nem mindegyiken van jó vagy bő gyümölcstermés, de sokszor kisebb nyeszlett fákon meglepően sok és jó minőségű füge terem. 

Bujurdi (Μπουγιουρντί)

Apu és a babgulyás A mai babgulyás mellé, amit mindig szigorúan görögösen készítek, ami elsősorban azt jelenti, húsmentesen, készítettem kiegészítésképpen egy bujurdit . A bujurdi többféle lehet, a legismertebb  a paprika és feta sütőben. Leírom azt a változatot, amit mi nagyon szeretünk és bármilyen hamar összecsapott ebéd méltó kiegészítése (már ha éppen akadnak otthon hozzávaló alapanyagok).

Kecskesült

Görögország legtöbb vidékén ünnepi asztal része általában a kecskesült, időszaktól függetlenül. Lehet az karácsonyi vagy Húsvéti (főleg) asztal, vagy bármilyen öröm megünneplésére rendezett vendéglátás, a kecskesült mindig megállja a helyét az ünnepi asztalon, de a hétköznapokban is. Nem csoda, hisz rengeteg a kecske a sziklás, kopár hegyeken, főleg a szigeteken. Ezek a kecskék, melyek szabadon vannak tenyésztve, valami elképesztő tehetséggel másznak fel a  legmagasabb hegyek, legmeredekebb sziklafaira is. Húsuk talán a legegészségesebb, hisz növényekkel táplálkoznak, különlegesen szereik az olívafa leveleit. Már leírtam a kecskesült készítését ( kecskesült 1 , kecskesült 2 , kecskesült 3 ) így most csak a képeket mutatom meg. Én nagyon szeretem, ünnepekkor előszeretettel készítem, nagyon "hálás" étel, nem lehet csalódni benne, ráadásul  csak bedobom a sütőbe és ottfelejtem..