Skip to main content

Posts

Showing posts with the label körítés

Tamariska (Αλμυρίκι)

Na ebben nagyon nagyot alkottam, ugyanis a görög nagy háziasszony barátnőim is csak hallottak róla:) Illetve mindenki ismeri a tamariska fát , hisz mindenhol van a tenger partján, arról is hallottunk, ehető, de igaziból még senki ismerősöm nem próbálta. Ugyanis más hallanni és más nekiesni egy tamariska fának és megkopasztani:) Én sem így jártam el, hanem egyik nap ráakadtam egy láda tamariska ágra a zöldségesnél akinél vásárolok, és kérdésemre elmondta, egy törzsvendég kérte, hozzanak és hogy ők úgy hallották, különösen finom köret a sült kecskéhez. No nekem sem kellett több, megvettem rögtön egy kilót belőle és a szomszéd boltban a kecskesülthöz valót is, darabolva.

Fokhagymás püré (Σκορδαλιά)

A szkordália tulajdonképpen fokhagymás olajos krumplipüré ami elmaradhatatlan kísérője a tepsiben kisütött panírozott tőkehalnak, valamint a főtt "kukiá" - nak ami egy fajta disznóbab. De mindenféle panírozott hal kitűnő kísérője lehet. A szkordáliát sok helyen száraz kenyérből készítik, talán egyszer sor kerül annak is a leírására.

Különleges ánizsos sajtmártás

A mai nagy receptdömpingben néha nagyon meg tudok örülni olyan recepteknek, melyek egyszerűek, viszonylag olcsók és ünnepi asztalon is megállják helyüket. A következő pont egy ilyen recept. Nem a mediterrán konyhát képviseli, de mivel oldalammal magyar anyanyelvűekhez szólok, néha olyan recept is kell, mely a mi közép európai gyomrunknak ismerősebb. Így egy olyan sajtmártást ajánlok, melynek ízesítése egyedien mediterrán, talán kissé keleties, állaga pedig alaposan tartalmas és tápláló, amilyennek egy hidegebb éghajlaton fogyasztott ételnek lennie kell.

Mazsolás rízs (Πιλάφι με σταφίδες)

Hozzávalók: (4 személyre való) 1 1/2 csésze rízs 3 lk pirított fenyőmag 1 zöldhagyma apróra vágva 2 lk szőke mazsola só és fehér bors 1 kiskanál szárított sáfrány 1 kiskanál citromlé 2 kanál szezámolaj (elhagyható) Elkészítés: Tegyük a rízset egy edénybe majd annyi vizet öntsünk rá amennyi ellepi. Hagyjuk ázni 30 percet. Szűrjük le majd mossuk át hideg vízzel. Tegyük a rízset egy kislábosba 3 csésze vízzel, és főzzük 3 percet. Ezután tegyük hozzá a többi hozzávalót, hagyjuk újból felfőni majd felfövés után oltsuk le a tüzet alatta, majd a lefedett rízset hagyjuk megdagadni. Körülbelül 20 perc amíg teljesen megissza a vizet. Borítsuk ki egy tálba, szórjuk meg a sáfránnyal, öntözzük meg a citromlével és a szezámolajjal majd melegen tálaljuk.

Tzaziki (Τζατζίκι)

A tzaziki az egyik legjelegzetesebb görög "mártogatós", nincs turista aki ne ismerné. Elmaradhatatlan kisérője a sült húsoknak. Egy jó nagy tálhoz való ez a recept. Elkészítése nem egy nagy furfang, ne higgyetek annak aki tzaziki fűszerre esküszik! Nincs benne semmi különös és az erős vagy nem odavaló fűszerezés csak ront az ízén. Az ami fontos hogy a joghurt alaposan ki legyen csöpögtetve és jó zsíros legyen, majdnem olyan mint a tejföl. Ebből lesz a finom mártás. Egy jó nagy tálhoz való ez a recept. Hozzávalók: 1 kg lecsöpögtetett zsíros joghurt 2 nagy kígyóuborka 1 nagy fej fokhagyma 1 marék apróra vágott zöld kapor Elkészítés: Az uborkát lereszeljük a legnagyobb lyuku oldalán a reszelőnek, besózzuk, hagyjuk állni egy ideig majd kinyomkodjuk a levét. Megtisztítjuk a fokhagymát és átnyomjuk a fokhagymaprésen. Apróra vágjuk a kaprot, majd mindent összekeverünk. Jó ha legalább fél napot áll hogy az ízek összeérjenek. Tipp: a joghurtot egy éjszakára gézbe fel lehet kötni...