Skip to main content

Posts

Showing posts from March, 2013

Paradicsomos, olívabogyós kalamari

A Tiszta Hétfői ünnep egyik általam készített finomsága volt ez. Annyit érdemes előre tudni a kalamari, tintahal és társairól, hogy ha másnap fogyasztjuk, akkor számítsunk arra, hogy a húsa besötétedik. Ezeket jobban szeretem frissen, de másnaposan sem rosszak. Az ételhez fagyasztott kalamari darabokat használtam fel, olyanokat amik tisztítva voltak ugyan, de nem teljesen bőrtelenítve.

Tiszta Hétfő - 2013 márc. 18

Ilyen nagy időbeni távolság évek óta nem volt a két Húsvét között, mint idén. Miközben otthon ma Nagy Szombat van, addig én még mindig a böjt-kezdeti menüről posztolgatok. Görögországban május 5-n lesz az idén a  húsvét, és alig a múlt hétfőn ünnepeltük a böjt kezdetét, a Tiszta avagy Húshagyó Hétfőt. Már többször írtam erről a napról, milyen nagy ünnep, munkaszüneti nap és hogyan ünneplik országszerte sárkányrepítéssel. Nálunk az idén talán az első év, hogy nem repítettünk sárkányt. A fiunk már elég nagy ahhoz, hogy ne lelkesedjen érte :) Ugyan mondta, jó lett volna sárkányozni, valahogy mégsem lett belőle semmi. Az ünnepet megint a barátainknál töltöttük, úgy mint tavaly is. Nekik nehezebb kimozdulniuk a 80 éves Édesapa miatt, akit 14 éves kora óta rendez a barátnőm, így mi mentünk hozzájuk. A menü a szokásos volt.

Karnevál és Tiszta Hétfő - Tiropita (sajtos rétes)

Ahogy az előbbi beírásban említettem, a Tirini vasárnap főétele nálunk mindig a sajtos rétes. Ezt már többször leírtam, de megint leírom, mert időközben javítottam az elkészítési módszereimen. Az alaptészta receptem itt van leírva részletesen, viszont most hozzátenném, hogy nagyon jó, ha a tészta kicsit pihen, mert könnyebben nyújtható. Nem szabad viszont túl puha legyen, mert akkor rengeteg liszt kell még a nyújtáshoz és soká is tart majd.

Karnevál és Tiszta Hétfő - galaktobureko (tejkrémes rétes)

Vége van a 3 napos munkaszüneti ünnepségnek. Vasárnap volt a Karneváli felvonulás, az idén nagyon szegényesen rendeződött meg a  kisvárosunkban, de mégis volt valami. Ami az ételeket illeti, a Farsang-vasárnapi menü mindig sült húsok és tejtermékekben bővelkedő ételek, mivel másnaptól kezdődik a szigorú 40 napos Húsvéti böjt. Emiatt ezt a vasárnapot " Tirini "-nek nevezik a "tiri" szóból, ami sajtot jelent. Mivel szeretem a  hagyományos dolgokat követni, csak mert jó hecc :), ezért ezen a napon mindig készítek tiropita -t vagyis sajtos rétest és galaktobureko -t, vagyis grízes krémes süteményt. Mindkettő már bent van a blogban, de mivel most is változtattam kissé rajtuk, ezért most újból beírom, sőt a galaktobureko leírását nagyon sok fázisfotóval bővítem. Mikor gyermekemnek fotós kedve támad, akkor könnyű a blogolás, mert sok fénykép születik, több a kelleténél, nehéz a válogatás :)

Mandarinlekváros tojás-nélküli kevert sütemény

A nagyon finom mandarinlekvárom nemcsak kenyérre kenve lett elfogyasztva (már semmi nincs a sok üvegből amit készítettem), hanem süteményben is ki lett próbálva. Nagyon finom ízt adott ennek a tojás nélküli cake típusú édes kenyérnek. Hozzávalók: * 200 gr sütőporos liszt (3-4 ek sütőporos liszt + 2 kk extra sütőpor) * 80-100 gr cukor (ízlésnek megfelelően) * 1 citrom héja reszelve