Skip to main content

Tiszta Hétfő - 2013 márc. 18

Ilyen nagy időbeni távolság évek óta nem volt a két Húsvét között, mint idén. Miközben otthon ma Nagy Szombat van, addig én még mindig a böjt-kezdeti menüről posztolgatok. Görögországban május 5-n lesz az idén a  húsvét, és alig a múlt hétfőn ünnepeltük a böjt kezdetét, a Tiszta avagy Húshagyó Hétfőt. Már többször írtam erről a napról, milyen nagy ünnep, munkaszüneti nap és hogyan ünneplik országszerte sárkányrepítéssel. Nálunk az idén talán az első év, hogy nem repítettünk sárkányt. A fiunk már elég nagy ahhoz, hogy ne lelkesedjen érte :) Ugyan mondta, jó lett volna sárkányozni, valahogy mégsem lett belőle semmi.
Az ünnepet megint a barátainknál töltöttük, úgy mint tavaly is. Nekik nehezebb kimozdulniuk a 80 éves Édesapa miatt, akit 14 éves kora óta rendez a barátnőm, így mi mentünk hozzájuk. A menü a szokásos volt.


A barátnőm készítette, felszolgálta a következőket:
* ikrasaláta
* savanyúságok
* citromos, hagymás fekete-szemű bab
* saját olívabogyó
* szőlőlevél töltikék
* olívás lagana (élesztő nélküli böjtös lapos kenyér)
* egyszerű szezámmagos lagana
* fekete párolt kagylók (recept a képek után)
* ecetes polip friss reszelt répával 

Én a következőket készítettem, vittem:
* ikrasaláta (ugyanúgy készítem mint a barátnőm)
* lenmagos lagana
* olívamagos, paradicsomos tintahal
* böjtös "Pasta Flora" sütemény








Kagylók

Ha frissen vesszük a fekete kagylókat, mint ahogyan azt V. tette egy mobil-árustól, akkor nagyon jól meg kell őket tisztítani.
Fém súrolóval alaposan le kell dörzsölni a héjukat és le kell szedni a bajuszukat. Az alapos mosás, tisztítás után egy fazékba vizet teszünk, majd felfőzzük. A fövő vízbe beledobjuk a kagylókat, majd amelyik erre nem nyílik ki, azt ki kell dobni. Nagyon oda kell figyelni, mert ha nem dobjuk ki a "döglött" kagylót, ételmérgezést kaphatunk tőle.
Kiöntjük az első vizet.
A leszűrt kagylókra kevés olajat és friss vizet teszünk (annyit, hogy ellepje őket), majd felfőzzük. Ahogy felfőttek teszünk hozzá oreganot, borsot majd a végén kevés mustáros olajat. Kb. 5-10 percet kell összesen főjenek.
Leszűrve, egy tálban szolgáljuk fel őket, hidegen is finomak, de frissen az igazi.

Comments

Popular posts from this blog

Bujurdi (Μπουγιουρντί)

Apu és a babgulyás A mai babgulyás mellé, amit mindig szigorúan görögösen készítek, ami elsősorban azt jelenti, húsmentesen, készítettem kiegészítésképpen egy bujurdit . A bujurdi többféle lehet, a legismertebb  a paprika és feta sütőben. Leírom azt a változatot, amit mi nagyon szeretünk és bármilyen hamar összecsapott ebéd méltó kiegészítése (már ha éppen akadnak otthon hozzávaló alapanyagok).

Apróhal sütőben (Γαύρος)

Hihetetlennek tűnik, hogy a gavros-ról eddig nem írtam bejegyzést, de nem találok semmit, így valószínűleg annyira "mezei" dolognak tekintettem, hogy meg sem említettem.. A "gavros" a legfogyasztottabb apró-halfajta a "maridaki"-val együtt. Kis méretű, keskeny halacska, a nagyok elérhetik egy női tenyér hosszát és jó kövérek. Elkészítésük nagyon egyszerű és nagyon sokszor kerül nálunk is asztalra. Mi legjobban sütőben szeretjük, habár lisztbe forgatva és olívaolajban kisütve sem rossz..

Paradicsomos óriásbab sütőben (Γίγαντες στο φούρνο)

Ma nekünk, felnőtteknek, ez volt az ebéd. Nagyon finomra sikerült. Ez egy olyan étel, amit bátran lehet nyaranta rendelni a tavernákban, mert majdnem mindenhol állandóan szerepel a menün. De a görögök előszeretettel készítik otthon is. Olyan étel mely rendkívül ízletes ha jól van elkészítve és egészséges. Egy görög asztalra mindig feta sajt is kerül mellé és akik szeretik, azoknál hagyma. Hozzávalók: 1/2 kg óriásbab 1 nagy hagyma 1 csésze olívaolaj (legalább) 1 konzerv paradicsom (400 gr) vagy érett, leves turmixolt paradicsom zeller és petrezselyemzöld tetszőleges mennyiségben Elkészítés: 1. A babot beáztatjuk éjszakára, majd addig főzzük sós vízben amíg megpuhul. Én a főzőlevébe szoktam babérlevelet is tenni. Miután megpuhult (de nem főtt szét!!),  leszűrjük és a babszemeket beöntjük egy tepsibe. 2. A hagymát apróra vágjuk és a fél pohár olajjal üvegesre pirítjuk, majd ráöntjük a paradicsomlevet vagy az összeturmixolt paradicsomot és összerotyogtatjuk. Az időközben...