Skip to main content

Falusi makarónipita (Μακαρονόπιτα)

Hozzávalók:
4 "falusi" réteslap
1 csomag (1/2 kg) 5-s számú makaróni (közepes vastagság)
6 tojás
400 gr feta sajt
só, bors

Elkészítés:
1. A makarónit sós vízben "al dente", még ropogósra főzzük.

2. Felverjük a tojást és egy tálban összekeverjük a főtt makarónival, morzsolt fetával. Bekapcsoljuk a sütőt.

3. Egy tepsit kiolajozunk, majd leterítjük az első réteslapot, ezt is megolajozzuk, erre jön a második réteslap. A makarónismasszát erre egyenletesen rásimítjuk, majd beterítjük a másik két réteslappal, gondosan ügyelve arra hogy a lapokat egymás között megolajozzuk. A szeleteknek megfelelő darabokat bekarcoljuk a felső lap tetején, olajozzuk, megspriccoljuk vízzel és kb. 45 percig sütjük előmelegített közepes sütőben, az alsó rácson hogy az alsó lapok is megsüljenek. Amikor szép piros a teteje, kivesszük a sütőből és a konyhában hagyjuk kihülni. Ha a sütőben hűtjük ki félig nyitott ajtónál akkor nem lesz ropogós a teteje.

Comments

Popular posts from this blog

Bujurdi (Μπουγιουρντί)

Apu és a babgulyás A mai babgulyás mellé, amit mindig szigorúan görögösen készítek, ami elsősorban azt jelenti, húsmentesen, készítettem kiegészítésképpen egy bujurdit . A bujurdi többféle lehet, a legismertebb  a paprika és feta sütőben. Leírom azt a változatot, amit mi nagyon szeretünk és bármilyen hamar összecsapott ebéd méltó kiegészítése (már ha éppen akadnak otthon hozzávaló alapanyagok).

Apróhal sütőben (Γαύρος)

Hihetetlennek tűnik, hogy a gavros-ról eddig nem írtam bejegyzést, de nem találok semmit, így valószínűleg annyira "mezei" dolognak tekintettem, hogy meg sem említettem.. A "gavros" a legfogyasztottabb apró-halfajta a "maridaki"-val együtt. Kis méretű, keskeny halacska, a nagyok elérhetik egy női tenyér hosszát és jó kövérek. Elkészítésük nagyon egyszerű és nagyon sokszor kerül nálunk is asztalra. Mi legjobban sütőben szeretjük, habár lisztbe forgatva és olívaolajban kisütve sem rossz..

Paradicsomos óriásbab sütőben (Γίγαντες στο φούρνο)

Ma nekünk, felnőtteknek, ez volt az ebéd. Nagyon finomra sikerült. Ez egy olyan étel, amit bátran lehet nyaranta rendelni a tavernákban, mert majdnem mindenhol állandóan szerepel a menün. De a görögök előszeretettel készítik otthon is. Olyan étel mely rendkívül ízletes ha jól van elkészítve és egészséges. Egy görög asztalra mindig feta sajt is kerül mellé és akik szeretik, azoknál hagyma. Hozzávalók: 1/2 kg óriásbab 1 nagy hagyma 1 csésze olívaolaj (legalább) 1 konzerv paradicsom (400 gr) vagy érett, leves turmixolt paradicsom zeller és petrezselyemzöld tetszőleges mennyiségben Elkészítés: 1. A babot beáztatjuk éjszakára, majd addig főzzük sós vízben amíg megpuhul. Én a főzőlevébe szoktam babérlevelet is tenni. Miután megpuhult (de nem főtt szét!!),  leszűrjük és a babszemeket beöntjük egy tepsibe. 2. A hagymát apróra vágjuk és a fél pohár olajjal üvegesre pirítjuk, majd ráöntjük a paradicsomlevet vagy az összeturmixolt paradicsomot és összerotyogtatjuk. Az időközben...