Skip to main content

Bazsalikomos tészta (Ζυμαρικά με φρέσκια ντομάτα και βασιλικό)

Itthon vannak a nagy-fiaink. Két szép nagy szál ember, a férjemmel együtt három nagydarab férfi. Van mit főzni. Ráadásul az egyik srác vega. A szerencse az, hogy mivel elég sokat éltek már egyedül, tudnak főzni, legalábbis el tudják magukat látni, sőt elkészítik azt, amihez kedvük van. Többször besegítenek nekem is a konyhában, vannak olyan napok, mikor ők főznek elvileg, persze a kezük alá kell adni ezt-azt meg mosogatni kell, de így is segítség. Ha azt nézem, hogy férjem-uram nem híve ennek a szórakozásnak, boldog kell legyek, hogy a fiúk önszántukból néha beállnak. Az elmúlt napok egyikében bazsalikomos makarónit főztünk közösen. Az ötlet onnan jött, hogy a több bazsalikomos cserepemből az egyik még mindig csodálatos nagy lombbal rendelkezik és isteni illatot áraszt. Hát ezt kopasztották meg a srácok az ebédhez.


A kaja lényege, hogy rengeteg paradicsom szükségeltetik hozzá és nagyon érett, leves, illatos nyári paradicsomok. Mi 3 kg ilyen paradicsomot használtunk fel, 1 kg makarónihoz. A másik nagyon fontos: a makaróni minősége. Ajánlott nagyon jó minőségű makarónit használni, ami nem ázik szét és pontosan annyi idő alatt fő al dente-re, amennyi idő a tasakon fel van tüntetve. Ilyen makaróni a Barrila, anélkül, hogy reklámozni akarnám őket, de a minőség jóval magasabb mint a többi görög makarónié.

Szóval a rengeteg paradicsomot, rendre fővő vízbe mártom pár másodpercig, majd lehúzom róluk a héját. Egészen apróra vágom, sőt lehet egy részét mixelni is. Bepakolom egy magas falu lábosba, vagy fazékba és egy kissé főzőm, amíg a habja leszáll. Hozzáadok kb. 1/2 pohár olívaolajat is. Kb. 4-5 kövér cikk fokhagymát megpucolok, apróra vágok és ezt is a paradicsomfőzetbe zúdítom.


Miután kb 10 percet főtt az egész és kissé a levéből elfőtt, egy hegy megmosott és apróra vágott bazsalikomlevelet is a mártásba zúdítok, majd átpakolom egy nagy lábosba és beleöntöm a 2 csomag (1 kg) makarónit, majd sózom. Fele időre főzőm, mint amennyit a tasakon ír, majd lekapcsolom az étel alatt a tüzet és lefedve hagyom, hogy a tészta beszívja a mártást.







Comments

Vicuska said…
Közben nagyokat nyelek, milyen aromája lehet ettől a sok friss zöld fűszertől!!!!

Popular posts from this blog

Bujurdi (Μπουγιουρντί)

Apu és a babgulyás A mai babgulyás mellé, amit mindig szigorúan görögösen készítek, ami elsősorban azt jelenti, húsmentesen, készítettem kiegészítésképpen egy bujurdit . A bujurdi többféle lehet, a legismertebb  a paprika és feta sütőben. Leírom azt a változatot, amit mi nagyon szeretünk és bármilyen hamar összecsapott ebéd méltó kiegészítése (már ha éppen akadnak otthon hozzávaló alapanyagok).

Apróhal sütőben (Γαύρος)

Hihetetlennek tűnik, hogy a gavros-ról eddig nem írtam bejegyzést, de nem találok semmit, így valószínűleg annyira "mezei" dolognak tekintettem, hogy meg sem említettem.. A "gavros" a legfogyasztottabb apró-halfajta a "maridaki"-val együtt. Kis méretű, keskeny halacska, a nagyok elérhetik egy női tenyér hosszát és jó kövérek. Elkészítésük nagyon egyszerű és nagyon sokszor kerül nálunk is asztalra. Mi legjobban sütőben szeretjük, habár lisztbe forgatva és olívaolajban kisütve sem rossz..

Paradicsomos óriásbab sütőben (Γίγαντες στο φούρνο)

Ma nekünk, felnőtteknek, ez volt az ebéd. Nagyon finomra sikerült. Ez egy olyan étel, amit bátran lehet nyaranta rendelni a tavernákban, mert majdnem mindenhol állandóan szerepel a menün. De a görögök előszeretettel készítik otthon is. Olyan étel mely rendkívül ízletes ha jól van elkészítve és egészséges. Egy görög asztalra mindig feta sajt is kerül mellé és akik szeretik, azoknál hagyma. Hozzávalók: 1/2 kg óriásbab 1 nagy hagyma 1 csésze olívaolaj (legalább) 1 konzerv paradicsom (400 gr) vagy érett, leves turmixolt paradicsom zeller és petrezselyemzöld tetszőleges mennyiségben Elkészítés: 1. A babot beáztatjuk éjszakára, majd addig főzzük sós vízben amíg megpuhul. Én a főzőlevébe szoktam babérlevelet is tenni. Miután megpuhult (de nem főtt szét!!),  leszűrjük és a babszemeket beöntjük egy tepsibe. 2. A hagymát apróra vágjuk és a fél pohár olajjal üvegesre pirítjuk, majd ráöntjük a paradicsomlevet vagy az összeturmixolt paradicsomot és összerotyogtatjuk. Az időközben...