Hozzávalók:
1/2 kg réteslap
1/3 csésze étolaj
kisütéshez való olaj
Sziruphoz:
1,5 pohár vizet összefőzünk 2,5 pohár cukorral, 1 leveseskanál citromlével és egy darabka vaníliarúddal. Pár percig főzzük, amíg összeáll majd hagyjuk kihűlni.
Elkészítés:
1/2 kg réteslap
1/3 csésze étolaj
kisütéshez való olaj
Sziruphoz:
1,5 pohár vizet összefőzünk 2,5 pohár cukorral, 1 leveseskanál citromlével és egy darabka vaníliarúddal. Pár percig főzzük, amíg összeáll majd hagyjuk kihűlni.
Elkészítés:
1. 5 réteslapot egymásra terítünk, egymás között jól megolajozva őket. 5 cm széles szalagokat vágunk belőle, amelyeket továbbra úgy vágunk meg, hogy 5x5 cm-s kockákat kapjunk. A kockák négy sarkát bevágjuk és behajtogatjuk őket úgy mint mikor a gyerekeinknek készítünk forgót. A közepét kicsit megnyomjuk hogy ne nyíljanak szét.
2. A forgócskákat olajban kisütjük és egy hosszúkás tálra pakoljuk.
3. A sziruppal nyakon öntjük őket.
Megj:
A forgócskákat meg lehet szórni pörkölt, apróra vágott dióval, mandulával vagy mogyoróval. Ugyanilyen édes falatkákat lehet előállítani ha 2 réteslapot felcsavarunk szorosan, majd apró falatkákat (tekercseket) vágunk, ezeket kisütjük olajban, majd a fent leírt módon sziruppal leöntjük.
Comments