Skip to main content

Mandulalisztes szőlőszirupos keksz



Már többször utaltam az általam készített mandulalisztre. Ezt úgy kapom, hogy mandulatejet készítek (ITT írtam róla hogyan és miért), majd a visszamaradt mandulatöredéket tepsire szórom, amit a fűtőtesten tartok. A következő tejkészítésig (3 naponta szoktam) ez a mandulatöredék már száraz.
Eleinte így használtam fel kenyerekbe, de aztán szerencse rájöttem :), hogy lehet belőle valódi liszt is. Kiszáradás után beleteszem a kávédarálómba és pár perc alatt teljesen liszt állagú és kinézetű anyagot kapok. Ez a házi préselésű mandulalisztem. A kekszeket ebből készítettem.


Mivel előzőleg készült egy hagyományos, görög narancsos kuluraki (keksz), mint ahogy azt a fenti kép illusztrálja, szerettem volna valami kekszfélét liszt nélkül is készíteni. Így némi gondolkodás és számolgatás után ez a recept született.

Hozzávalók:

* 1,5 csésze mandulaliszt (1 cs=250 ml)
* 3 púpozott kk kókuszliszt
* 1 tojás
* 1/4 cs olívaolaj
* 2 nagy ek szőlőszirup*
* 1/2 kk fahéj
* 1/4 kk szerecsendió
* csipet só (1/4 kk-nyi)
* 2 kk sütőpor

Elkészítés:

Mindent fakanállal összekavarok, egy még majdnem folyós masszát kapok, amit nem igazán lehet kézzel gyúrni. Ezt beteszem a hűtőbe legalább 30 percre. Utána olajos kézzel kis gömböket formázok, amiket a tenyeremben ellapítok. Kb. 20 percet sütöm 180 fokos, előmelegített sütőben. Rácson hagyom kihűlni. Igazán különlegesen finom aromájú teasütemény.

* szőlőszirup helyett lehet melaszt vagy mézet használni





Comments

Popular posts from this blog

Fügelekvár (Μαρμελάδα σύκο)

No itt az első aktuális beírás. Az utóbbi időben gyűjtögető életmódot folytatok:) Begyűjtök és elteszek:) Sajnos fügefa nincs a kertben és az udvaron. Férjem-uram semmiképpen nem akart, mert hogy olyan erősek a gyökerei, hogy később csak gondot okoznának a kertben vagy akár a ház alapjainál. Ugyanilyen okból nincsen eperfánk. Mindkettő miatt mindig szomorú vagyok, mikor eszembe jut, mert ez a két legnagyobb természetes árnyékot nyújtó nemesített fa Görögországban és annyira szerettem volna velük beárnyékolni a kertet. De végülis ami fa-dolog, azt ráhagyom, így fügefa nincs. Van viszont a környéken dögivel, úton útfélen. Nem mindegyiken van jó vagy bő gyümölcstermés, de sokszor kisebb nyeszlett fákon meglepően sok és jó minőségű füge terem. 

Bujurdi (Μπουγιουρντί)

Apu és a babgulyás A mai babgulyás mellé, amit mindig szigorúan görögösen készítek, ami elsősorban azt jelenti, húsmentesen, készítettem kiegészítésképpen egy bujurdit . A bujurdi többféle lehet, a legismertebb  a paprika és feta sütőben. Leírom azt a változatot, amit mi nagyon szeretünk és bármilyen hamar összecsapott ebéd méltó kiegészítése (már ha éppen akadnak otthon hozzávaló alapanyagok).

Kecskesült

Görögország legtöbb vidékén ünnepi asztal része általában a kecskesült, időszaktól függetlenül. Lehet az karácsonyi vagy Húsvéti (főleg) asztal, vagy bármilyen öröm megünneplésére rendezett vendéglátás, a kecskesült mindig megállja a helyét az ünnepi asztalon, de a hétköznapokban is. Nem csoda, hisz rengeteg a kecske a sziklás, kopár hegyeken, főleg a szigeteken. Ezek a kecskék, melyek szabadon vannak tenyésztve, valami elképesztő tehetséggel másznak fel a  legmagasabb hegyek, legmeredekebb sziklafaira is. Húsuk talán a legegészségesebb, hisz növényekkel táplálkoznak, különlegesen szereik az olívafa leveleit. Már leírtam a kecskesült készítését ( kecskesült 1 , kecskesült 2 , kecskesült 3 ) így most csak a képeket mutatom meg. Én nagyon szeretem, ünnepekkor előszeretettel készítem, nagyon "hálás" étel, nem lehet csalódni benne, ráadásul  csak bedobom a sütőbe és ottfelejtem..