Ha nincs bejegyzés, nem ülök le utánanézni a dolgoknak és a fejemben rendet rakni. A fejbéli rend azt jelenti, hogy a görög szavak és kifejezések elfoglalják megfelelő helyüket ugyanazon a polcon, ahol a megfelelő jelentésű magyar szavak vannak. Nagyon sok olyan dolog van, amit mindkét nyelven tudok, szavak amikről tudom itt is, ott is, mit jelentenek, de kell egy klikk, aminek kapcsán végül össze tudom őket kötni. De hogy ne dumcsival töltsem a bejegyzésem lapjait :): megvolt a szüret. Minden évbe elsőként szüretelünk. Most ez miért alakult így, igazán nem tudom. Talán hamarabb beérnek a szőlőink, ki tudja. Rajtunk kívül nincs más, akinek bent a faluban lenne a szőlőse. Nekünk nincs sok, a kertünk kb. felét raktuk körbe vele és körülbelül 100 kg szőlőt ad. Ez bőven elég enni is, meg bornak valónak is, mert nem iszunk sokat. Sőt ajándékba is viszünk mindig belőle.
Három fajta szőlőnk van, ebből kettő nagy kedvenc fogyasztásra. A sötét, a hamburgi muskotály szőlő, jellegzetes ízű és színű, az egyik legfinomabb csemegeszőlő.
A hamburgi muskotály kedvelt szőlőfajta Görögországban, összesen több mint 3.800 hektárnyi terület van beültetve vele. Úgy asztali csemegeként, mint borszőlőként megállja a helyét. Borhoz általában keverik más, jellegtelenebb ízű fajtákkal, így kapnak egy jellegzetesen aromás asztali bort.
A legsötétebb a Cabernet típusú szőlőnk, egyformán feketés-lila bogyóival, tömött fürtjeivel. Nagy magjai vannak, emiatt asztali fogyasztásra inkább bor formájában kerül sor nálunk. Közepesen magas alkohol-, magas csersav- és közepesen magas savtartalommal rendelkezik. Eme tulajdonsága miatt sokáig érlelhető, évekig csak finomodik a palackban. Magas antioxidáns-tartalmú, ezért azt tartják, hogy a belőle készült bor mértékletes fogyasztása jót tesz az egészségnek.
A harmadik fajta szőlőnk a mazsola szőlő. Görögországban 2 típusú mazsola szőlő található: a szultanin (magyar megfelelője valószínűleg a szultánia elnevezés) és a korinthoszi mazsolaszőlő. Ezekből lesz az általunk ismert mazsola. Mindkét fajta mazsolaszőlő magtalan és rendkívül édes. A szultániá-ból lesz a szőke mazsola, a korinthoszi fajtából pedig az apróbb, fekete mazsola. A mazsola pedig nem más, mint a mazsolaszőlő aszalt bogyója.
A mazsolaszőlőt nem használtuk fel a borba, ezt kizárólagosan gyümölcsként fogyasztjuk, valamint kíváló befőtt készítéséhez is.
Ami a szüretet illeti, egy délután alatt lezajlott. A fürtöket egy nagy edénybe gyűjtöttük, kiszedegettük belőle amennyire lehetett a szárakat. Pár napig állt, préselődött, majd a 13,5% alkoholtartalmú must a hordóba került. Természetesen mustot a hűtőbe is tettünk 2 l-l, ezeket iszogatjuk, az idén ugyan valamiket terveztem készíteni belőle, de valószínűleg nem fog összejönni. Nem baj, mert a must finom volt és a mazsolaszőlő folyamatosan biztosítja a délutáni gyümölcstálunkba a tartalmat.
Comments