A tegnap írtam, hogy elkezdtem a rengeteg citrom feldolgozását, mert sajnálnám, ha akár egy is rám-romlana. Nemcsak olyan időkben élünk, ahol már nem lehet ilyesmit megengedni lelkiismeret-furdalás nélkül, de amúgy vétek kidobni azt, amit a föld megtermett és ingyen nekünk adott. Ráadásul minden citrom bio, vagyis kezeletlen, egyenesen barátaink fájáról. A citromlekvárral tavaly is kísérleteztem (Citromlekvár). Nem volt rossz, de nem volt az igazi. A családnak ízlett, de én valahogy másképpen képzeltem el. Így az idén más recept után néztem. Ez a recept azoknak lehet kiváló, akik szeretik a kesernyés ízeket. A görögök általában minden citrusfajtát először főzéssel, áztatással megszabadítanak a kesernyés íztől, ez ennél a receptnél nem érvényes, emiatt elég gyors és egyszerű az elkészítése.
Az alaprecept szerint a hozzávalók:
* 800 gr citrom
* 1,5 kg cukor
* 2 l víz
Elkészítés:
a citromokat alaposan meg kell mosni és megint hangsúlyozom, ez a recept is kezeletlen citromokra érvényes! Ha a citromot valamilyen tartósítóval kezelték a hosszú utazásuk miatt, akkor az éppen a héjban található, tehát hiába is mossuk le szappannal, akkor is ott lesz. Tudom, hogy otthon nem igazán lehet tudni, honnan származik a bolti citrom és a bio az valóban az-e, ezért most bocsánatot kérek, hogy olyan recepteket írogatok be, melyek elkészítése otthon majdhogynem megvalósíthatatlan, no de vannak itt Görögországban is jócskán magyar olvasóim :), otthon pedig lehet vannak többen olyanok, akik Görögországi rokonoktól kapnak kezeletlen citromot, nekik jól jöhet egy-két recept. Ha gyakorlatba nem is ültethető, azért érdekes lehet elolvasni, ki nem hagyhatom, hisz a görög konyha egyik alapanyaga a citrom.
Miután a kezeletlen citromokat is szappannal és folyó víz alatt megmostam, feltettem őket a 2 l vízben főni. Hideg vízzel kezdtem, majd felforrás után lehúztam és lassú tűzön hagytam kb. 1,5 órát főni őket fedetlenül. Mivel azonban szeretnek a víz tetején úszkálni, ezért egy kistányért tettem rájuk nehezékül. 1,5 óra után puhák voltak, egy villát könnyen beléjük lehetett szúrni. Az 1,5 óra lehet akár 1 óra is, ha a citromok puhák!
Szétnyitottam őket, a belüket kihúztam egy mokkáskanállal és minden magot kihalásztam egyenként, majd kidobtam őket. A fövővizet lemértem és kipótoltam még hideg vízzel, úgy, hogy 1,5 l legyen. Ebbe beletettem a citromok mag nélküli belét és a csíkokra vágott héjat. Beletettem az 1,5 kg cukrot is, felfőztem, majd lassú tűzön addig főztem, amíg megkötött, kb. 30 perc..
A legegyszerűbb módja annak, hogy lássuk, megkötött-e a lekvárunk a következő: beteszünk egy kistányért a mélyhűtőbe. Mikor úgy gondoljuk a lekvár készen van, kivesszük a tányérkát és csepegtetünk rá a forró lekvárból. Akkor van kész, ha pár perc múlva, tehát a lekvár kihűlése után, a tetején vékony bőr képződik. Ez a lekvár színt is változtat, kissé megbarnul, ugyanakkor a fövő lekvár felszínét is teljesen ellepi a hab, amikor kész. Ez a hab a vastag pektines anyag fövéséből ered, ahogy a sok kis hólyag egymás mellett pukkadozik, és nagy-része nem marad meg, mikor a tűzet kikapcsoljuk alatta.
Miután a magtalan citromokat visszatettem főni, a lekvárosüvegeket betettem szájukkal lefelé a sütőbe sterilizálni, 100 fokra állítva a sütő hőfokát. Mivel mindegyiknek fém kupakja van, azokat is melléjük tettem.
Mikor a lekvár kész volt, leszedtem a kevés habot ami rajta volt, majd beöntöttem az üvegekbe (4-5 üvegre van szükség). Rájuk szorítottam a kupakokat, majd fejjel lefelé hagytam kihűlni.
Ma reggel már citromlekváros kenyeret reggeliztünk :)

Egyéb citromos étkek
Citromos tojásos öntet
Apróhal sütőben
Articsóka a'la polita
Citromos csirke, Citromos csirke 2
Tyúkleves
Halleves, Halleves 2
Húsgombócok sütőben
Húsgombóc-leves
Frikaszé
Szőlőlevél töltike
Töltött káposzta
Oreganós szardínia
Zelleres disznóhús
Citromos muffin
Citromos keksz
Mandarin-citrom-narancs sütemény
Limonádé
Comments
Azért szerencsére nekem is van mit befőznöm itthon, az eper, sárgabarack, őszibarack,rebarbara,alma, körte, szilva, meggy, cseresznye, hogy ne is soroljam tovább, szóval van mit kennünk a vajaskenyérre, még van a narancslekváromból is, amit 2 éve főztem kezeletlen narancsból, na az is isteni finom lett:-))))
Más ország, más gyümölcs, más lekvár:-))))