Készítettem már meggyből, vadmandarinból, bergamotból. Igazán nem is tudnám megmondani, melyik a jobb :) Citromból most próbáltam először, de nagyon nagyon finom lett. És remek az is, hogy ha pl. megunnám, csak összemixelhetném és rögtön lekvárt kapnék belőle :)
Ahogy előbbi bejegyzéseimben írtam (Kesernyés citromlekvár, Limonádé), rengeteg citromot kellett az idén feldolgoznom. Még mindig van jócskán belőlük, de a citromban az a jó, hogy nagyon sokáig eláll hűtőben. Ami megmaradt, azokat próbálom tartogatni, mert rengeteg étel citromos és majdnem naponta szükségem van rájuk. A citromos kanalas édességgel már évek óta szemezgetek, de valahogy eddig nem volt kedvem nekiállni. Az idén azonban elhatároztam magam, hogyha már ennyi citrom, hát kipróbálom. Nem is bántam meg, illetve az alakom az bánja :)
Hozzávalók:1 kg vastag és lereszelt héjú citrom, kb. 17 nagy darab
1 kg kristálycukor
4 pohár víz (1 l)
1 kk vanília vagy 1 ágacska citrom-muskátli
2 citrom leve
Elkészítés:
Először is le kell szögeznem, hogy ehhez az édességhez a kimondottan vastag héjú kezeletlen citromok a megfelelőek. A citromokat alaposan megmosom, majd a héjuk sárga részét finoman lereszelem, pont úgy, mint a vadmandarin és a bergamot esetében. A lereszelt héjat kristálycukorral elkeverem és lezárt üvegben a hűtőszekrényben tárolom. Akár 1 évig is eláll, persze ideje nem lesz túl sokat üldögélni a polcon, mert minden süteménybe kerül belőle.
A lereszelt citromok héját szépen levágom, valahogy úgy, ahogyan a narancsot szoktuk pucolni. Vigyázok, hogy lehetőleg szépen egyben jöjjenek le a citromról, ehhez először hosszában 4 csíkot vágok a citromra, majd utána leszedem a héjat a 4 vágás mentén. A citromhéjat hosszúkás csíkokra (Julienne) vágom.
A szirup vastagsága akkor a megfelelő, amikor egy mélyhűtőbe lévő tányérra csepegtetve belőle, pár perc után kissé bőrös lesz a teteje és ha az ujjamat áthúzom rajta, a kis ösvényt amit az ujjammal csináltam, nem önti el két oldalról a szirup.
A szirupos kanalas édességeket mindig egy pohár hideg vízzel szolgálják fel. A görögök úgy tartják, ezek az édességek egészségesebbek az európai habos-babos-tejszínes süteményeknél, mert ugyan van bennük cukor, de legalább nincs benne ételszínezék és koleszterinbomba tejszín vagy krém. Mivel ez egy tömény édesség és nem lehet belőle sokat fogyasztani egyszerre, lehet, hogy igazuk is van :)
Egyéb szirupos, kanalas édességeim:
Szirupos kanalas meggyes édesség
Szirupos kanalas édesség vad mandarinból
Szirupos kanalas édesség bergamotból
Comments
Szeretem a receptjeidet,nagyon hasznosak számomra itt Görögországban.Gratulálok a filmedhez!Igen élvezetes volt még nekem is.
Kanalas édességet csinálok éppen a recepted alapján, amiben írsz 2 citrom levét is, de azt nem, hogy mikor teszed bele.Erre lennék kíváncsi.
üdv.: Sz.Ari