Skip to main content

Szkordalia-fokhagymás püré, paleo módon

Ahogy az előbbi bejegyzéseimben írtam - hekk krokett, szkordalia kenyérből - március 25-n hekket szkordaliaval eszünk hagyományosan Görögországban. A szkordalia-nak most kipróbáltam a harmadik változatát, a paleo változatot, ami azt jelenti, hogy nem készítettem sem kenyérből (gluténmentesség) sem krumpliból, hanem édesburgonyából. Eddig már többször próbáltam pürét készíteni édesburgonyából, de olyan nagyon sosem ízlett, ez most nagyon nagyon jó lett. Ehhez a fehér édesburgonyát használtam fel, amit sütve is nagyon szeretek, talán jobban mint a pirosat.


Hozzávalók:

* 1 közepes édesburgonya
* kb 1 lk petrezselyemzöld
* 2 cikk fokhagyma
* kb. 2-3 ek extra szűz olívaolaj
* 1-2 ek ecet
* só, bors

Elkészítés:

Az édesburgonyát hámozom, mosom, majd citromos vízbe teszem egy kevés ideig, ez megakadályozza, hogy megbarnuljon. Kevés vízben megfőzöm, majd a mixerben minden hozzávalóval összeturmixolom. Kóstolgatni kell és ízlés szerint lehet bele tenni még ecetet, olajat, sőt fokhagymásabbra is lehet készíteni. Minden rántott halhoz nagyon talál.
A lenti képen rántott hekk krokett kísérője.


Comments

Popular posts from this blog

Bujurdi (Μπουγιουρντί)

Apu és a babgulyás A mai babgulyás mellé, amit mindig szigorúan görögösen készítek, ami elsősorban azt jelenti, húsmentesen, készítettem kiegészítésképpen egy bujurdit . A bujurdi többféle lehet, a legismertebb  a paprika és feta sütőben. Leírom azt a változatot, amit mi nagyon szeretünk és bármilyen hamar összecsapott ebéd méltó kiegészítése (már ha éppen akadnak otthon hozzávaló alapanyagok).

Apróhal sütőben (Γαύρος)

Hihetetlennek tűnik, hogy a gavros-ról eddig nem írtam bejegyzést, de nem találok semmit, így valószínűleg annyira "mezei" dolognak tekintettem, hogy meg sem említettem.. A "gavros" a legfogyasztottabb apró-halfajta a "maridaki"-val együtt. Kis méretű, keskeny halacska, a nagyok elérhetik egy női tenyér hosszát és jó kövérek. Elkészítésük nagyon egyszerű és nagyon sokszor kerül nálunk is asztalra. Mi legjobban sütőben szeretjük, habár lisztbe forgatva és olívaolajban kisütve sem rossz..

Paradicsomos óriásbab sütőben (Γίγαντες στο φούρνο)

Ma nekünk, felnőtteknek, ez volt az ebéd. Nagyon finomra sikerült. Ez egy olyan étel, amit bátran lehet nyaranta rendelni a tavernákban, mert majdnem mindenhol állandóan szerepel a menün. De a görögök előszeretettel készítik otthon is. Olyan étel mely rendkívül ízletes ha jól van elkészítve és egészséges. Egy görög asztalra mindig feta sajt is kerül mellé és akik szeretik, azoknál hagyma. Hozzávalók: 1/2 kg óriásbab 1 nagy hagyma 1 csésze olívaolaj (legalább) 1 konzerv paradicsom (400 gr) vagy érett, leves turmixolt paradicsom zeller és petrezselyemzöld tetszőleges mennyiségben Elkészítés: 1. A babot beáztatjuk éjszakára, majd addig főzzük sós vízben amíg megpuhul. Én a főzőlevébe szoktam babérlevelet is tenni. Miután megpuhult (de nem főtt szét!!),  leszűrjük és a babszemeket beöntjük egy tepsibe. 2. A hagymát apróra vágjuk és a fél pohár olajjal üvegesre pirítjuk, majd ráöntjük a paradicsomlevet vagy az összeturmixolt paradicsomot és összerotyogtatjuk. Az időközben...